OPERA NŐI SZEMMEL - (10) A varázsfuvola

Operaházunk újra színre viszi ezt a csodát!

Mozart otthonos zenei világa, nemes, mesés hangzásai, humora és érzelmekkel dúsított harmóniái életművének piramis-csúcsává emelik a Varázsfuvolát. Nem véletlen, hogy utolsó műve ez, ahogy az sem, hogy prófétikusan tudta, hogy az operával párhuzamosan íródó Requiem-ét (amelynek befejezését Őfelsége a Halál megakadályozta) önmagának írja. A varázsfuvolában, égből hozott tehetséggel ránk hagyatékozott egy olyan értékes tudást, amelyet halálával nyomatékosított.  Elvégeztetett... Ehhez már nem lehet – és szentségtörés lett volna hozzátennie bármit is. (Hitem szerint ebből kivenni ugyanolyan szentségtörés lenne). Mozart nem lehetett jelen a bemutatón, ám betegágyából percről percre követte, és szívében hallgatta saját remekművét.

Az egyetemes zene- illetve operairodalom szent alkotását szavakra bontani, gondolatokkal illetni hatalmas felelősség. Egy szerves, tökéletes egészről –, ami az emberi sorsot meghökkentő tisztasággal láttatja – esendő emberként írni nagy alázatot igénylő feladat. Nem érzem és nem tartom magam erre méltónak, mégis említést szeretnék tenni azon átalakulási folyamatokról, amelyeket senki nem tud elkerülni, ha egyszer kapcsolatba kerül ezzel a remekművel. Remegnek bennem a gondolatok, az érzések, megérintenek és biztatnak az opera dallamaiból kiragyogó üzenetek. Operaházunkat körbelengi Mozart élő szellemisége: derűsen, tisztán és ítéletmentesen mosolyog, követ, figyel minket, akik részesei lehetünk a Varázsfuvola misztériumának! Példátlanul időszerűnek érzem napjainkban, ugyanis a mindannyiunkban élő Isteni lényeget szólítja meg bennünk. Átvilágítja a szellemiséget, megmosdatja a lelket. Mindennél aktuálisabb ma az a fajta küzdelem-felmutatás, ami az örök emberi dualitást: a jót és a gonoszt láttatja. Mozart mélységeiben rengeti meg a gonosz birodalmát, győzedelmes hangzásvilágával felhasítva ennek súlyos feketeségét, leleplezve álnokságát. Így juttatja diadalra a tűzpróbákon átégett jót.
A varázsfuvola szellemi értékrendje kimagasló tudáshoz nyit kaput mindazoknak, akikben a tisztaság szomja kellően tikkasztó. Mozart teljes életműve – de most kiemelten a Varázsfuvolára értve – gyermeki  tisztasággal és elképesztően nemes egyszerűséggel lett alkotva. Átlengi az ártatlanság, gyanútlanság, és a teljesen nyíltan megmutatkozó, kitárulkozó lelkület, ami csak azok kiváltsága, akiknek lelkiismeretük tiszta. Fennebbre mutató, meghökkentő, áhítatra késztető és csodálatos. Igaz értékrendből fakadt ihletettsége  felszínre hozza és látni engedi azt az örökérvényű élettörvényt, ami szerint a sötétség önmagát számolja fel a világosság mindent átölelő kegyelme által.

Ezt az alkotást besározni lehetetlen, mert olyan isteni védettség alatt áll, amiről lepereg minden talmi érintés. Ha szabad ilyet gondolnom: Mozart zenei alkímiát gyakorol... Ha akarjuk, ha nem, amennyiben egyszer kapcsolatba kerülünk A varázsfuvolával, átütő ereje átalakít, metamorfizál. A látszat-világot gyermeki naivitással tárja elénk: tiszta lelkülettel az álruhás gonosz megtévesztésének áldozataivá válhatunk; ugyanakkor a jó erélyessége elijeszthet az igazságtól. Hogy felragyoghasson a világosság – itt, a földi létben – áldoznunk kell az idő- és a tér faktora előtt, megpróbáltatások sokaságával. Nem szeretném a történetet lépésről-lépésre lekövetni, mert tartok attól, hogy akaratlanul is belemagyaráznék a próbatételekbe olyan személyes víziókat, - ami méltatlan lenne a nagy műhöz. Annyit azért elmondanék, hogy kitartó éberségre való felszólítást is érezni vélek az opera hangjaiban. Tudatosít: olykor a fekete a legfehérebb és, talán a legjóindulatúbbnak tűnő fehér a legfeketébb. Sarastro és az Éj királynőjének ellentéte titkos figyelmeztetést rejt: a Gonoszt nem lehet és nem szabad ignorálni, sőt, nem is tanácsos. Viszont a megillető tisztelettel a helyén kell kezelni. Ugyanakkor, a Jóság hatalmas erejét szükségtelen bizonygatni, hiszen annak szívbéli megnyilatkozása a legmagasabbrendű emberi minőség!  Átütő ereje hiteles és megkérdőjelezhetetlen. Emberi sors-küzdelmünk része, hogy időben és térben érzékeljük ennek megnyilvánulásait, éppen ezért hitre, türelemre, alázatosságra van szükségünk  az akadályok/ megpróbáltatások méltósággal való leküzdéséhez. 

Mozart a bemutató előestéjén komponálta meg a nyitányt. Belefoglalta a teljes remekmű kvintesszenciáját. Puszta hallgatása által „megtisztul a lélek” (idézet az operából), emelkedik a szellemiség, erővel telítődik a test, hogy végigküzdje magát – a függöny felemelkedése után – egy teljes emberi életúton. 

Aki betér majd a bemutatóra, szent helyre érkezik. Előítéletek nélkül lépje majd át Operánk küszöbét, és gyermeki, tiszta lelkülettel bízza magát Mozart-ra, hiszen a Mester kiváló hangzásaival biztosít minket: „Lángol a Napfény, az Éj messze szállt”
 

Szerző: Horváth Erika