Interjú Sándor Csabával és Laczkó Vass Róberttel!

Varázsfuvola

Mozart Varázsfuvoláját kettős szereposztásban láthatja majd közönség. Papagenót Sándor Csaba és Laczkó Vass Róbert alakítja.

Művészeink az alábbi interjúban osztják meg élményeiket, tapasztalataikat a művel kapcsolatosan. 

 

- Melyek azok az értékek a darabban, amelyek által közelebb érzed magadhoz a művet?

S.CS: - Ez az előadás a mai valóságból merít, abból a világból, amiben élünk. Olyan kérdéseket feszeget, minthogy a médiának mekkora ereje van, mennyire vezetik meg az embereket, mennyire kell kritikus és szabadon gondolkodó legyen valaki. Egy olyan előadás született, ami nem üdítő a léleknek, hanem sokkal inkább sokkoló az agynak. Sokkoló, hogy milyen világot teremtünk és milyen értékek mentén élünk, merre tartunk, kik uralkodnak felettünk? Sokféle gondolatot ébreszthet a nézőben.

L.V.R: - Huszonegy évvel ezelőtt, 1999-ben a Novofilm magyar-német filmprodukciós vállalat egy tizenhárom részből álló sorozat forgatásába kezdett, amelynek bevallott célja az opera műfajának népszerűsítése volt, forgatókönyvírója, házigazdája, nagy mesélője pedig Selmeczi György, mostani bemutatónk karmestere. Végzős egyetemistaként, Incze Gergely Katalin szakirányításával csöppentem bele az egyik epizódba, Monostatos szerepével. Forgatási helyszínünk a kolozsvári botanikus kert japánkertje volt, a filmes felhajtás pedig nagy szakmai tapasztalat egy pályakezdő színésznek. Adta magát, hogy a Kolozsvári operamesék után beugróként átvegyem a szerepet a Ionel Pantea-féle Varázsfuvolában, a Kolozsvári Magyar Operában. Azóta sok víz lefolyt a Szamoson, nagyszerű karmesterekkel, rendezőkkel és énekes kollegákkal találkozhattam az operaszínpadon, és valamennyi munkámra úgy tekintek, mint egy-egy mesterkurzusra. Különleges állomása lesz ennek a pályának a Tompa Gábor által rendezett Varázsfuvola, amelynek a rendezői szándékain és napjainkra is reagáló gondolatain túl – erről most nem árulnék el többet! – a rendkívül fegyelmezett színpadi jelenlét lesz az egyik legfőbb ismérve. Különösen fontos számomra, hogy a Varázsfuvola ismét ,,összehoz” Selmeczi Györggyel, akinek Incze Kati mellett első színpadi Mozat-élményemet köszönhetem. Ha minden szakmaiságon túl ezekre a szubjektív értékekre is szabad hivatkoznom, akkor én most ezt megteszem.

 

- Milyen érzéseket vált ki belőled Papageno jellemének megformálása?

S.CS: - Hálás vagyok, hogy Papagenót ebben a rendezésben is megformálhatom. Schikaneder ezt a szerepet magának írta, így a legtöbb vicces dolog Papageno szájából hangzik el.
Papageno a természet gyermeke, aki nem vágyik semmi bonyodalomra, alapvető igénye az étel, az ital, az alvás és mint ahogyan a darabból is kiderül, a próbáknak csupán azért vág neki, mert ígérnek számára egy nőt, aki pont olyan mint ő. Fiatal és szép.

L.V.R: - Színészként legalább akkora kihívás, mint énekesként. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fegyelmez egy színészt a mozarti muzsika! Vokálisan rendkívül igényes, ugyanakkor dramaturgiai szempontból is komplex jellem, amelynek a szándékait hajlamosak vagyunk egysíkúnak látni, de ha kellő időt szánunk a kibontakoztatására, kiderül, mennyire sokrétű karakterrel állunk szemben. A munka mindenképpen egy zongora mellett kezdődik, – mindhárom korrepeptitorra csak hálával tudok gondolni –, és az asztali munkát sem szabad megúszni. Időt kell tehát szánni arra, hogy felnövekedjünk a feladathoz. Sok töprengés, a kollegákkal szembeni alázat, magunkhoz való türelem és egymásra való nyitottság, ráhangolódás nélkül nem megy. Papageno figuráját először egy színészvizsgán kellett megformálnom, hiszen Incze Kati egyetlen generációt sem engedett ki úgy a kezei közül, hogy ne kóstoltatta volna meg velünk a Papageno-Papagena duettet. Nem ragozom, hogy ennek mi a szakmai haszna. De halmazati ügyként most, húsz-egynehány évvel később újra átérzem annak a színészvizsgának is a felelősségét.

 

- Véleményed szerint, mitől válik a jelenleginél is vonzóbbá az előadás a fiatal generáció számára?

S.CS: - Mozart Varázsfuvolája önmagában is tökéletes. Nem szükséges vonzóvá tenni. Arra azonban törekedhetünk, hogy 2020-ban úgy próbáljuk meg színpadra állítani, hogy a mai korban élő emberek fókuszát ráirányítsuk arra, hogy a szeretet, a barátság soha el nem múló értékek. Hogy a hitnek megtartó ereje van és a célok kitartó küzdelemmel érhetőek el. Ez A varázsfuvola olyan görbe tükröt tart a mai társadalomnak, amely képes tudatára ébreszteni az embereket, hogy van élet a szürke, digitális világon kívül is. Sőt igazán csak ott van.

L.V.R: - A varázsfuvola – s egyáltalán a mozarti muzsika – általános műveltségünk része kellene, hogy legyen. Abban, hogy ez nem így van, mi magunk ugyanúgy ludasok vagyunk, mint a korszellem, amelyben élünk és gyakran inkább szabadulnánk az efajta különleges koloncoktól, egyszerűen azért, mert vannak fontosabb, ,,digitálisabb” dolgaink is. Amit azonban Mozart belekódolt A varázsfuvolába, azt rétegenként bármely korosztály számára ki lehet bontani meseszerűségtől a mitológiai vonatkozásokon át a bonyolult zenei képletekig, csak törődni kell vele. Az iskolai nevelés ebben meghatározó. Minden egyéb szándéka mellett a mi előadásunk is a törődés igényével készül: gyerekekkel játszunk egy színpadon, és keressük azokat a megoldásokat – a technikai megoldásokat is beleértve –, amelyek a 21. század nyelvén is szerethetőbbé teszik a művet.

 

Az interjút készítette: Pálfi Kinga